LEÍRÁS

Ezen az oldalon olyan színházi előadásokról, hangversenyekről, koncertekről, operákról, stb. írom le a véleményemet, amiket szerencsém volt látni/hallani.

A főoldalon sorolom fel azokat az előadásokat, melyeken 2011. május óta jártam. (Azért ettől az időponttól, mert olyan sok helyen jártam, hogy kár lenne, ha feledésbe merülne az én részemről.) Más betűszínnel van jelölve, amiről már olvashatnak a blogban. Ha valami nincs kiemelve, de olvasnának róla, csak írjanak! Van néhány előadás, amit ugyan már rég láttam, ezért részletes beszámolót már nem tudnék írni, de lehet, hogy pár szót írok róla, hogy milyen benyomások maradtak meg bennem.

Nem titok, a blogot azért kezdtem el írni, hogy valamiféle ajánlóval szolgáljak, másoknak is kedvet csináljak a színházba járáshoz. Nagyon jó dolog! (Illetve láttam néhány borzasztó előadást, és máshol nincs lehetőségem ezt kifejezni.)

(Az osztályzatok 10-es skálán értendők.)

2012. október 28., vasárnap

Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny (2012.10.27)

A döntőbe 4 karmester - köztük egy magyar - jutott be, akik október, 27-én, szombat este, a Budapesti Operettszínházban mérték össze tudásukat.
Három darabot vezényeltek, 3 körben, a zsűri minden kör után értékelt. El nem tudtam képzelni, hogy hogyan lehet karmestereket versenyeztetni, főleg egy olyan zenekarral, akik minden darabot kívülről tudnak, rengetegszer játszották már azokat. Azóta beszélgettem egy zenésszel, aki megerősített abban, hogy egy darab előadásmódja valóban nagyon függ a karmestertől, még ha a zenekar nagyon jól is ismeri a műveket. A körönkénti értékelés után pedig már pár dolgot tudtunk is, hogy mire kell (lehet) figyelni. A karmesterek természetesen háttal álltak nekünk, de két nagy kivetítőn lehetett őket folyamatosan nézni. Nagyon nagy élmény volt!
Nem tudtam például, hogy a karmesterek énekelnek a szöveges részeknél. Ezt először a magyar versenyzőnél - Balassa Krisztiánnál - vettem észre, gondoltam is, hogy nagy előnnyel indul a többiekkel szemben, de legnagyobb meglepetésemre a külföldi versenyzők is énekeltek egyes részeket - magyarul!!! Továbbá arra gondoltam, hogy Krisztiánnak azért is komoly az előnye, mert jól ismeri a zenekart. A hozzászólásokból kiderült, hogy ez nem teljesen van így, hisz magát a versenyt egy igen komoly próbafolyamat előzte meg, a dolgok nagy része ott dőlt el; hogy tudnak együtt dolgozni, a karmester hogy áll a darabhoz, mit akar belőle kihozni. A döntőn már "csak" ezt kellett előadni.
Carolyn Watsonnál (Ausztrália) a zsűri azt emelete ki, hogy milyen jó, ha az embernek két keze van, mert így kétféle dologra tudja használni. Ez után tehát, már azt is meg tudtuk figyelni, hogy mennyire különbözőképpen használják a kezeiket.
Az én kedvencem Pierre Hoppé (Franciaország) lett. Ő - többek között - a Veled, Uram! című rockoperából vezényelte a Vászoly-hívők zenéjét/táncát, amit azért dicsért meg nagyon a zsűri, mert szerintük ezt csak magyar vérrel lehet ennyire jól megragadni, tehát Pierre-nek bizonyára vannak magyar ősei. Nincsenek, legalábbis ő nem tud róla.
Hogy a zsűri Ilya Gaisint (Oroszország) hozza ki győztesnek, nem volt kérdés. Minden kör után ő kapta a legnagyobb dicséretet, minden zsűri az egekig magasztalta, egyszerűen csak mágusnak titulálták.

A verseny eredménye a következőképp alakult.
1. Ilya Gaisin - Oroszország
2. Pierre Hoppé -Franciaország
3. Balassa Krisztián - Magyarország - ő kapta a legnagyobb tapsot :-)
3. Carolyn Watson - Ausztrália

Nem írtam el, megosztott harmadik helyet osztott a zsűri. :-)

Rengeteg különdíj is kiosztásra került, amik közül csak egyet emelek ki, Pierre Hoppé meghívást kapott az idei évadban az Elisabeth című musical vezénylésére, ami úgy hiszem nagy szó!

Nem ejtettem még szót a zsűriről.
Tokody Ilona - operaénekes
Kesselyák Gergely - karmester
Lévay Szilveszter - zeneszerző
Kerényi Miklós Gábor - a zsűri elnöke, rendező, az Operettszínház főigazgatója

A zsűri hozzászólásai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ennyire élveztük ezt az estét, segítettek, hogy megértsük mit is csinál egy karmester, azon kívül - amit eddig is tudtam - hogy adja a ritmust. :-)

Mind a 4 versenyző nagyon szimpatikus volt, megtapsolták egymást, drukkoltak egymásnak, kedvesek voltak egymással. Végig mosolyogtak, nagyon aranyosak voltak, jó volt őket látni, drukkolni és tapsolni nekik. Nagyon örülök, hogy ott voltam, élőben nézhettem végig a műsort.
Ja, a műsorról szinte még nem is írtam. Volt ott operett - musical - rockopera, szomorúság - vidámság, szóval minden, ami amúgy is megjelenik az Operettszínház színpadán. És mindez nagyon látványos rendezésben, szuper előadókkal. Szóval egy csodálatos, színes, sokszínű estének lehettünk a részesei.

Az osztályzatom egyértelműen 10-es! Ha lesz még ilyen verseny, én ott leszek! (És mindenkinek ezt javaslom!)

1 megjegyzés:

  1. Igen, ezt a műsort én is nagyon élveztem, és iszonyatosan örülök, h ott voltam, mert sok érdekes dolog elhangzott.

    VálaszTörlés