LEÍRÁS

Ezen az oldalon olyan színházi előadásokról, hangversenyekről, koncertekről, operákról, stb. írom le a véleményemet, amiket szerencsém volt látni/hallani.

A főoldalon sorolom fel azokat az előadásokat, melyeken 2011. május óta jártam. (Azért ettől az időponttól, mert olyan sok helyen jártam, hogy kár lenne, ha feledésbe merülne az én részemről.) Más betűszínnel van jelölve, amiről már olvashatnak a blogban. Ha valami nincs kiemelve, de olvasnának róla, csak írjanak! Van néhány előadás, amit ugyan már rég láttam, ezért részletes beszámolót már nem tudnék írni, de lehet, hogy pár szót írok róla, hogy milyen benyomások maradtak meg bennem.

Nem titok, a blogot azért kezdtem el írni, hogy valamiféle ajánlóval szolgáljak, másoknak is kedvet csináljak a színházba járáshoz. Nagyon jó dolog! (Illetve láttam néhány borzasztó előadást, és máshol nincs lehetőségem ezt kifejezni.)

(Az osztályzatok 10-es skálán értendők.)

2012. november 2., péntek

Cigányszerelem (2012.11.02.)

A Cigányszerelem volt az első operett, amit a húgommal láttunk. Tudtuk, hogy ezt egyszer újra megnézzük, esetleg a nagyszüleinkkel. Aztán kinéztük ezt a napot, de kiderült, hogy a nagyszüleink nem érnek rá, viszont Apu lecsapott a lehetőségre, így négyen, Apuval, Anyuval látogattuk meg a színházat. Anyu persze csak Apu miatt jött, közölte, hogy őt az operett tulajdonképpen nem érdekli. (Úgy tűnik női ágon nálunk családi vonás, hogy az első alkalommal "kötelességből" megyünk operettre...) Ahogy egy évvel ezelőtt a húgom és az én véleményem is nagyon megváltozott az operettről, úgy most Anyué is, és ha jól vettem ki a szavait, máskor is szívesen velünk tart. :-) Mivel ez volt az első operett, amit láttam, az maradt meg bennem, hogy nagyon humoros. Nos, a többi sokkal viccesebb, nem is értem, hogy miért a sok-sok nevetés volt, ami megmaradt nekem ebből. Vannak benne vicces jelenetek, de inkább szomorú a történet, legalábbis a cselekmény fő szála.
Most, hogy a történetet már ismertem, a poénok sem újként hatottak rám, sokkal jobban tudtam figyelni Lehár Ferenc zenéjére. Nagyon tetszett, teljesen magával ragadott. Emiatt is jó, hogy másodszor is megnéztem. Első alkalommal nagyon lekötött a látvány és a cselekmény.
Frankó Tünde gyönyörűen énekelt, most először tetszett igazán egy primadonna szólóéneke. Őt már többször is hallottam, de nem emlékszem, hogy ilyen jó lett volna. Most egyszerűen magával ragadott. Dolhai Attila mindig nagyon tetszik, ahogy játszik, ahogy énekel. Most azt hiszem nem volt annyira formában, nem volt kimagasló, de szép volt. Lukács Anitának nagyon örültem, jó Zórika volt, Vadász Zsolt hangja is nagyon tetszik nekem, jó párost alkottak, ismét. Korábban a Csárdáskirálynőben láttam őket egy párként. Szulák Andrea már rég belopta magát a szívembe, nagyon örültem, hogy ő került az aznapi szereposztásba. Nem csak szépen énekel, jól is játszott, igazán vicces volt. A táncos-komikus páros ezúttal Peller Anna és Kerényi Miklós Máté. Nagyon jók voltak, csak kicsit furcsa volt, hogy Anna a magasabb, de elég jól kiaknázták ennek a lehetőségeit a viccelődés terén. Benkóczy Zoltánnak is örültem, illet a szerepéhez, jó volt, szépen énekelt és vicces volt. Na és Verebes István, mint cigány vajda! Eszméletlen jó volt, pedig nem a kedvencem.
Tetszett a rendezés, a díszletek és a jelmezek is. Elröpítettek az erdélyi kis faluba, ahol a történet játszódik. Sok néptánc is van benne, a zenéje is jó magyaros, de a szüleim szerint Lehár Ferenc jól ismerhette Wagnert. Nos, én ennyire nem ismerem, de ők mindketten egymástól függetlenül ismertek rá egyes helyeken ugyanannak az operának, ugyanarra a részeire.

Mint minden operettet, amit eddig láttam, ezt is jó szívvel ajánlom mindenkinek, én legszívesebben az összes barátomat elvinném rá!

Osztályzat: 9,5

Szereposztás: (osztályzat)
Ilona: Frankó Tünde (9,5)
Józsi: Dolhai Attila (9)
Dragoján Péter: Benkóczy Zoltán (9)
Zórika: Lukács Anita (9)
Gábor: Vadász Zsolt (9,5)
Berta: Szulák Andrea (10)
Jolán: Peller Anna (9,5)
Tivadar: Kerényi Miklós Máté (10)
Kutula: Verebes István (9)
Mihály: Marik Péter
Léna: Csengeri Ottília (9)
Pista: Magasházy István

Rendező: Béres Attila
Karmester: Szabó Mónika
Díszlettervező: Daróczi Sándor
Jelmeztervező: Velich Rita

1 megjegyzés:

  1. Nekem ez a kedvenc operettem. Talán pont a szomorkás hangulata miatt. Életszerű. Engem a 'Vad Cigánylegény' c szám ragad magával, és nem is kicsit.
    Lehár Ferenc ha csak ezt írta volna, akkor is nagyra tartanám.

    VálaszTörlés