2014.10.21. A Bajadér, operett

Kálmán Imre: A Bajadér
(A Budapesti Operettszínház előadása)

Mint minden operettet, ezt is nagyon vártam, és mivel tudtam (úgy gondoltam), hogy nem foghatok mellé, hívtam 4 barátomat is, akik azt mondták magukról, hogy nem szeretik az operettet. Gondoltam, sok ilyen embert vittem én már az Operettszínházba, és mind megszerették, nem lehet ez most sem másképp. Sajnos még számomra is csalódás volt az előadás, pedig szinte a legjobb szereposztást kaptuk. Nem volt rossz, és örülök, hogy megnéztem, de hogy 4 nem-operettrajongó barátomat pont erre vittem el, azt sajnálom, ők biztosan nem néznek többet operettet. Ha nem aggódtam volna azon, hogy a többieknek hogy tetszik, mert mondjuk egyedül mentem volna, akkor valószínűleg jobban tudtam volna élvezni. Gondolkoztam, hogy egyáltalán írjak-e erről, mert nagyon nehéz a szeretett Operettszínházamról bármi negatívat írni, de ha már annyi jót írtam, úgy éreztem ezt is muszáj.
Lukács Anitát nagyon szeretem, és nagyon megörültem neki, amikor kiírták a szereposztást, de a szövegből alig lehetett valamit érteni, jóindulattal azt mondhatnám, hogy úgy a 25-30%-át értettük. Ez általában a primadonnáknál így van, de most valahogy még kevésbé volt érthető, gondolom a szöveg és a dallam együttese hozta így, de nagyon zavaró volt. Amúgy nem kellett aggódni, hogy kijönnek-e a hangok, nem volt agyonvibrálva a dallam rovására, szóval énektechnikailag nagyon szép és élvezhető volt. Dolhai Attila a többieknek nagyon tetszett, nekem is, nem volt vele gond, de szerintem ő még egyáltalán nem énekel úgy, mint egy operaénekes. Ettől még szép, érthető, csak nálam nem veszi föl a versenyt például Boncsér Gergellyel. De a barátaim miatt biztos, hogy jól jött ki, hogy ő énekelte Radjamit. Marietta, azaz Szendy Szilvi és Szapáry, azaz Kerényi Miklós Máté nagyon megleptek, sajnos negatív értelemben. Mivel ők általában együtt alkotják a zseniális párost, ezért nehéz lenne őket szétszedni véleményezésben, de Szapáry szerepében valahogy többet is el tudtam volna képzelni. Nem volt olyan pörgős, szenzációs, mint máskor. (Szegényektől lehet, hogy túl sokat várok? Mindig azt, hogy megint meglepjenek valami újjal? Lehet, hogy ezt nem is lehet?) Mintha az egész szerepük a Barbártáncra lett volna kihegyezve, és a többi rész kissé elsikkadt volna. Ezt azért sajnáltam nagyon, mert úgy gondoltam, hogyha a zene nem is, ha a történet sem, de a szubrett-táncos-komikus páros biztosan lehengerli az "új" nézőket.
Szerintem az est legjobbja az írót, Fülöpöt alakító Csere László volt. Kitöltötte a karaktert, jól énekelt, nem volt túl sok sem. Nagyon tetszett. És persze Oszvald Marika, aki szenzációsan játszik, és láttam én már tőle sokmindent, ő meglepett azzal, amit ezen az estén csinált. :-) De nem hallgathatom el, hogy az, ahogy énekel, nem nagyon tetszik. (És hallottam én már 70 éves énekesnőt is, aki még nem "énekelte el" a hangját.)
Még meg kell említenem a szólótáncot. Kissé értetlenül néztük, hogy ez micsoda. Vagy a koreográfiával, vagy a tánctudással volt a baj, de valami biztosan nem volt rendben.
A darab zenéje nem az a megszokott operett-zene volt, bár mindegyiknek megvan a saját stílusa. Az első felvonás elég "indiai", a második sokkal inkább "operettes". De nekem tetszett, azóta többször végig is hallgattam cd-ről a darabot. Legalábbis egyes részeit, amik megvannak. A díszlet és a jelmezek rendben voltak, amilyeneket várok, ha elmegyek egy ilyen klasszikus darabra.
A darabot 10-es skálán 8-asra értékelem.

Szereposztás:
Odette Darimonde - Lukács Anita (9)
Radjami, indiai herceg - Dolhai Attila (9.5)
Fülöp, író - Csere László (10)
Simone - Oszvald Marika (9)
Marietta - Szendy Szilvi (9)
Szapáry, magyar újságíró - Kerényi Miklós Máté (8)
Parker, angol ezredes - Balogh Bodor Attila
Dewa, a herceg szárnysegédje - Marik Péter
a színház igazgatója - Jantyik Csaba
a színház titkára - Oláh Tibor
szólótáncos: Gallai Zsolt

karmester: Makláry László
koreográfus: Lőcsei Jenő
jelmeztervező: Velich Rita
díszlettervező: Túri Erzsébet
rendező: Kerényi Miklós Gábor

Lili bárónő (2014.03.18.)

A Lili bárónő című operettet a Raktárszínházban játszák, így abszolút elérhető áron, mindenki jó helyről nézheti. A Raktárszínházat épp ezért szeretem, mindent jól lehet látni, összesen 4 sor van, de nagyon jól emelkednek a sorok. Aki az első sorban ül, azért számítson rá, hogy itt-ott bevonhatják a darabba. Én a magam részéről a 4. sort részesítem előnyben.
A nézőtérre érdemes valamivel kezdés előtt bemenni, amikor kinyitják az ajtót, én nem ezt tettem, de úgy mentünk be kezdés előtt 3-4 perccel, hogy Peller Károly és Szolnoki Tibor a színpadon szórakoztatták a már bent ülőket.

A darab abszolút hű az Operettszínház többi operettjéhez: 3 órás felhőtlen szórakozás!

A darab egy elszegényedett gróf régi kastélyában játszódik, egész jól illik a Raktárszínház hangulatához. A szereposztás egyszerűen zseniális. Lukács Anita nagy kedvencem, gyönyörű hangja van és nagyon jól énekel, ráadásul kedves az egész megjelenése, belopja magát az ember szívébe. Vadász Dániel is nagyon jó volt, őt még nem igazán ismertem eddig, de nagyon szép hangja van, illet is a szerephez. Sok operettnek sajátja az álruhába bújt gróf vagy báró, szerintem Vadász Dániel nagyon jó volt ebben a szerepben. Jantyik Csaba is nagy kedvenc (ajjaj, túl sok lesz a kedvencekből… :-) ), számomra nagyon beleillik az operettek világába, szeretem, ahogy játszik, ahogy énekel, mindig örülök, ha benne van egy darabban. Ebben az operettben is van egy mindent tudó kiszolgáló személy, nem tudom milyen volt ez a „grófos” világ, de nekik sosem okoz gondot a felfordulás, amikor senki és semmi sem az, aminek látszik.  Szolnoki Tibor derűs nyugalommal játszotta a szerepet. Azt hiszem az est fénypontjai kétségkívül a két Illésházy grófnő, Lehoczky Zsuzsa és Kalocsai Zsuzsa voltak, akik időnként megjelennek az Illésházy birtokon, hogy végre megörökölték-e. Nem okoz nekik különösebb gondot, hogy valaki megvette a birtokot, s mivel a helyzet így áll, megpróbálják megnyerni maguknak az új, s nem utolsó szempont, özvegy tulajdonost. Ennek az operettnek a szubrett - táncos komikus párosa kissé eltér a többitől, legalábbis számomra, főleg a szubrett szerep, nem az a kedves kis, naiv lányka, aki sok derültségre ad okot, a szerep sokkal inkább hajaz egy primadonnáéra, de Szendy Szilvi megállta a helyét. Frédi, azaz Kádár Szabolcs sokkal inkább volt táncos komikus, nagyon jó is volt a szerepben, viszont így nem alkottak egységes párost, ha nem tudtam volna, hogy az operettben muszáj lennie egy ilyen párosnak, és hogy Szendy Szilvi szubrett színésznő, én nem gondoltam volna, hogy ők egymáséi lesznek. Peller Károly szerepe nem tudom mennyire hálás szerep, szerintem egyáltalán nem, sok szerepet játszott, de mindegyiket egész rövid ideig, bejött, játszott, kiment, átöltözött, bejött, játszott, kiment, átöltözött, stb. Nem élhette ki magát egyik szerepben sem, gondolom legalábbis, de nagyban színesítette a darabot.

A jelmezek operetthez illőek voltak, a díszlet jól adta a vidéki kastélyt. Szóval nem volt egyik sem igénytelen, hogy majd a Raktárszínházban jók lesznek. A díszlet egyébként kifejezetten érdekes volt, ferde vonalak, ide-oda dőlő ajtók. A berendezés nem volt sok, tulajdonképpen csak egy dohányzóasztal és egy kanapé, illetve a különböző helyiségekbe nyíló ajtók. De elég volt, nem volt üres a tér.

A zene részben élő volt, egy zongorával, ami a színpadon kapott helyett, részben felvételről ment (gondolom én...). Az mindig nagyon érdekelt, hogy ezt hogy oldják meg, de működik. Mindenesetre nincs nagy zenekar, ami miatt egészen más jelleget kap a zene, mint amit korábban felvételről megszoktam. A domináns, monumentális zenei élményt, ami a hangszereket illeti, el kell engedni, ha a Raktárszínházba látogatunk, annál hangosabb viszont az ének, nem kell félni, hogy a szereplőkből nem hallunk valamit, vagy esetleg nem értjük a szöveget. Na, ez nem gond, csak fel kell készülni rá, hogy az ének a lényeg, ami kap egy kis kíséretet. De mivel az énekesek csodálatosak…!

Egy szó, mint száz, én egy nagyon kellemes, estét töltöttem el, nekem nagyon tetszett a zene (azóta folyamatosan ezt hallgatom CD-ről, persze nagyzenekarral), és nagyon sokat nevettünk.

Osztályzat: 10 (Ebben a darabban nem nagyon volt, ami ne tetszett volna, nincs miért pontot levonni... :-) )

Szereposztás:

Lili bárónő – Lukács Anita

Illésházy László gróf – Vadász Dániel

Malomszegi báró – Jantyik Csaba

Becsey, tiszttartó – Szolnoki Tibor

Illésházy Agatha grófnő – Lehoczky Zsuzsa

Illésházy Krisztina grófnő – Kalocsai Zsuzsa

Frédi – Kádár Szabolcs

Clarisse művésznő – Szendy Szilvi

minden szerepben - Peller Károly

Említettem a CD-t. A Kossuth kiadónál jelent meg egy 20 részes Híres operettek címet viselő sorozat. Én nem bántam meg, hogy megvettem, sőt!

Mozart: Titus kegyelme (2014. 02. 05.)

Koncertszerű előadás korhű hangszereken

Az operákról az embernek mindig az jut az eszébe, hogy szomorú a végük. Érdekes módon azok, amiket az Orfeo a Müpában játszik, nem ilyenek. Mindig győz a jó, a boldogság, a szerelem, vagy valami ilyesmi. Jó, nem mondom, hogy mindig, de nem ez volt az első ilyen.
Nagyon tetszett az előadás, a zenekar, az énekesek.
Mint a társulás többi koncertje is a Müpában, koncertszerű, tehát nem jelmezes, díszletek között előadott opera-előadásról van szó, "csak" eljátszák, eléneklik, de azt nagyon jól. Kivetítik a magyar szöveget, úgyhogy a cselekmény is könnyen követhető. És olyan hangszereket láthatunk, hallhatunk, amiket máshol nem, hisz korabeli barokk hangszerek is vannak, vagy van vonós, aminek mondjuk a vonója más, mint amit megszoktunk. Ezektől lesz különleges ez a koncert, arról nem beszélve, hogy itt olyan operákat vesznek elő, amiket máshol nem igazán, azaz igazi kuriózumként tekinthetünk az előadásokra.

Szereposztás:
Titus: Kálmán László
Servilia: Baráth Emőke
Sextus: Schök Atala
Annius: Heiter Melinda
Vitellia: Szutrély Katalin
Publius: Cser Krisztián

Közreműködik a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar.
Vezényel: Vashegyi György

RECIRQUEL (2014.01.14.)

Cirkusz az éjszakában

Én csak ültem ott tátott szájjal. Hihetetlen volt néhány mutatvány, amit láttunk, azt gondolnám, hogy ember ilyenre nem is képes. Néhány mozdulathoz iszonyatos erő kell, nem is beszélve arról, hogy nem csak mozdultak, hanem úgy is maradtak, néha sok-sok másodpercre.

Az előadás tulajdonképpen egy több részre szedett artista-produkció volt. A „történet” háttere, hogy az ember szárnyakat szeretne, repülni vágyik. Ennek kimondásához volt ott Balogh Anna, aki hol szavalt, hol énekelt, igen jól. Így hát az artisták különböző segédeszközökkel valahogy mindig a levegőben kötöttek ki. Vagy lepedőkön, vagy köteleken, vagy rudakon, vagy a díszleten, szóval elég változatos módokon „repültek”.

Az előadás a nézőtéren kezdődött, a nézőtéri bejáraton jöttek be, felmásztak a páholyokra, a földszinti székekre, megfogták az emberek kezét, vagy épp „csak” végigsétáltak a széktámlákon. Nagyon ötletes volt, azt sem tudtam hova nézzek, izgultam, nehogy pont valami nagyon látványosról maradjak le. De erről szó sem volt, nem kapkodtak.

Ezután a műsor a színpadon folytatódott. Lélegzetelállító mutatványokat láttunk. 3 lány 2-2 lepedőn mászik föl, aztán a magasban ide forog, oda forog, pörög lefelé, hogy alig valamivel a színpad fölött megálljon. Egy fiú kötéltáncol, sétál, fekszik, hintázik, lábat lógat, állva hintázik, pörög, bukfencezik (igen, bukfencezik), bicajozik. Tudását 1 és 2 kötéllel is bemutatta. Heten, 2-2 boton (vagy épp 1-en) kézenállnak, miközben hajlanak ide is meg oda is, forognak, pörögnek, teszik mindezt varjaknak öltözve, „varjú-zenével”. 2 srác és egy függőleges rúd. Úgy másznak föl rá, mintha majmok lennének. És hogy lehet két kézzel kapaszkodva vízszintesen tartani az egész testüket? Aztán egy srác a halálkerékkel. Néhány mozdulathoz azt hiszem komoly erő kellett, és hihetetlen gyorsan változtatta a helyzetét, a testtartását, hogy beleilljen a mozgássorba. Aztán egy srác 2 kötéllel, képes volt saját magát föltekerni a kötélre, aztán körbe-körbe lengett, ami azért volt érdekes, mert így a nézők fölé került. Aztán volt megint a 3 lány egy hintán, volt, hogy csak lábbal kapaszkodtak egymásba, vagy csak fél kézzel tartották egymást. Ugyanők voltak talajon is, szinte bármilyen testtartásban meg tudták egymást fogni.

Egy rész nem tetszett egyedül, a zsúrkocsis. Nem értem miért kellett bele…

A zene hol élő zongorakíséret volt, hol felvételről ment, hogy együtt a kettő. Többnyire jó volt, és illett is az előadáshoz, de néha berezonált, zúgott az ember füle.

A RECIRQUEL társulat saját honlapján találhatók képek, a lélegzet elállításához azok is elegendők, és igen, ilyeneket láttunk mi élőben. :-)

Osztályzat:

Nem kérdés, a néhány kis dologgal együtt, ami nem volt 100%-os, az előadásra 10-es osztályzatot adok. Aki tudja nézze meg őket!

Az előadás 90 perc, szünet nélkül.

(Nekünk csúszott vagy fél órát, de mivel férfi kéziseink Izland ellen játszottak Dániában, nem bánkódtunk, a folyosón mobilról követtük az eseményeket, 26-26 volt az állás, mikor az előadás elkezdődött. Ha már… csúszhattak volna még 2-3 percet. ;-))

A szereplőket névvel sajnos nem tudom elkülöníteni, de mindenki megérdemli, hogy legalább felsorolás szinten idekerüljenek.

Biritz Ákos
Bogdán Bettina
Herczeg Richárd
Horváth Míra
Illés Renátó
Lakatos Leonetta
Lőrincz Alexandra
Pintér Áron
Veress Zsanett

narrátor: Balogh Anna

zongora: Sárik Péter

és a többiek:

rendező, koreográfus, művészeti vezető – Vági Bence

díszlettervező – Csanádi Judit

jelmeztervező – Kasza Emese

zeneszerző, zenei rendező – Sárik Péter

világítástervező – Pető József

dramaturg – Zöldi Gergely, Böhm György

zeneszerző, elektronikus hangszerelő – Terjék (Fiddler) Gábor

a rendező munkatársa – Pócsik Henrietta

díszlettervező asszisztense – Klimó Péter

smink – Ipacs Szilvia

Molnár Ferenc: Az ördög (2014.01.12.)

Vígjáték 3 felvonásban

Vígjáték? Na nem mondom, helyzetkomikumok voltak benne, én sokkal inkább egy komolyan elgondolkoztató drámának nevezném. Vajon tudja-e az ördög úgy osztani a lapokat, hogy még a jószándékú ember is elbotoljon? Sokszor újrakezdenek, próbálkoznak, de az ördög nem nyugszik, míg akaratuk ellenére, (szerintem) nem is saját hibájukból, mégis arra az útra lépnek, amit meggyőződésből, tiszta emberi erkölcsi normák miatt el akartak kerülni. És ez az, ami miatt nekem ez a darab nem tetszik. Igen, úgy gondolom, hogy az ördög mindenkinél bepróbálkozik, aki jobban ellenáll, annál többször is. De itt volt egy hús-vér hazudozó ördög, aki úgy irányította az eseményeket, ahogy akarta. Volt két ember (Jolán – Gubás Gabi és János – Szabó P. Szilveszter), akik jók akartak lenni, de a darab szerint esélyük sem volt. Ettől az egytől (ami azért egy jó nagy szelet) eltekintve nagyon tetszett az előadás. És ettől az egytől eltekintve a darab is tetszik. Jók a fordulatok, a párbeszédek, az események vonulata, minden! Nézhető, élvezhető, belefeledkezős darab, csak épp a mondanivalója… jajj!

A színészek nagyon jók voltak, könnyen elhittem nekik a szerepet, együtt izgultam, bosszankodtam, sírtam velük. Mindegyikük nagyon tetszett, senkinél nem éreztem, hogy ne illene oda.

A díszlet és a ruhák is a helyszínhez, a cselekményhez igazodtak. Már, amikor megláttam a legelején a díszletet, tudtam, hogy nem lehet nagyon rossz az előadás. Ez valóban előítéletnek tűnhet, de ebből is arra következtetek, hogy igenis, a díszlet nagyon fontos.

Összességében nagyon tetszett, az utóbbi idők legjobb prózai darabja volt, amit láttam, vagyis inkább előadása. Zenés darab után többnyire a zenéről, az énekesekről beszélgetünk, ezután a darab után sokkal komolyabb dolgok kerültek szóba, mint például, hogy az ördög hogyan, miként szól bele az életünkbe.

Osztályzat: 9,5 (Minden annyira tetszett, hogy bár a darabbal kapcsolatos negatív érzésem több, mint fél pontot számít, mégis a többi visszahúzza.)

Szereposztás:

László – Schlanger András

Jolán – Gubás Gabi

János – Szabó P. Szilveszter

Az ördög – Balikó Tamás

Elza – Balázsovits Edit

Selyem Cinka – Balázs Andrea

András – Honti György

Vendég – Földvári Péter

jelmez – Pilinyi Márta

díszlet – Horesnyi Balázs

világítástervező – Király Tamás

díszletkivitelezés – Major Attila

kellék – Bíró Tamás

sugó – Csesznek Judit

hang – Román Dávid

fény – Joó Sándor

Scenika produkciós asszisztens – Ridzi Gábor

a rendező munkatársa – Németh Dóra

művészeti vezető – Karinthy Márton

rendezte – Balikó Tamás